Szülők tisztelete

2021.07.29

A gyerekek a szülőkhöz való hűségük jeleként sokszor hasonló boldogtalanságot vállalnak magukra, így ritkán vagy szinte soha nem mernek tartósan teljesebb, boldogabb életet élni, mint a szüleik, mert azt mélyen belül úgy élnék meg, hogy elárulják őket. Így adjuk tovább a boldogtalanságot és szenvedést generációról generációra. Ugyanakkor, ha valaki haraggal és dühvel próbál elszakadni családjától és annak sorsától, azt csak a felszínen tudja elérni, bensőleg továbbra is kapcsolódik hozzájuk. Mélyen egymás szemébe nézve megláthatjuk a különbséget önmagunk és a másik ember között, és ha belső munkával elérjük, hogy úgy tudjuk tisztelni szüleinket, hogy közben rájuk hagyjuk sorsukat, akkor a vak gyermeki szeretet a szeretet egy érettebb formájává alakul át, mely által mindenki maga viseli a sorsát. (Gondolatok Bertold Ulsamer: Gyökerek nélkül nem lehet repülni c. könyvéből)